Az állami felsőoktatási intézmények igazgatása komplikált, ami hozzájárul a belső tagoltságukhoz

Az állami felsőoktatási intézmények vezetésének egyik problémája az Értelmet nyer felmérés adatai alapján a vezetési vonalak bonyolultsága. A rektor kinevezésére és visszahívására az egyetemi tanács nyújt be javaslatot, a rektor elsődlegesen az egyetemi tanácsnak tartozik beszámolási kötelezettséggel. A dékánt a kari tanács nevezi ki és hívja vissza, és elsődlegesen annak tartozik beszámolási kötelezettséggel. Tehát nincs egy közvetlen irányítási vonal a felsőoktatási intézmény rektora és az intézmény egyes részeinek vezetői (dékánjai) között. Mi több, a teljesítményparamétereket a béreken keresztül nem az a szerv határozza meg, mint amelyiknek a felsőoktatási intézmények vezetői beszámolási kötelezettséggel tartoznak. A rektorok esetében ez az igazgatótanács, míg a dékánok esetében a rektor. A rektorok esetében a felsőoktatási intézmények csak egy részénél voltak ezek a teljesítményparaméterek ismertek, míg az interjúkon részt vevő dékánoknál egyáltalán nem voltak ismertek. A rektorok és dékánok értékelési kritériumait övező bizonytalanság problematikus lehet, mivel nem világos, hogy milyen eredményeket várnak tőlük, mint vezetőktől a szervezet irányítását illetően.

Az állami felsőoktatási intézmények rektorai és dékánjai ugyan az intézmény és a karok élén állnak, de a tervezeteket a személyi kinevezések javaslatait (a legközelebbi munkatársakat, a rektorhelyetteseket és dékánhelyetteseket is beleértve) sok esetben az egyetemi/kari tanácsok, sőt egyes esetekben az igazgatótanács vagy a tudományos tanács hagyja jóvá.  Az egyetemi tanács hagyja jóvá az akadémiai, gazdasági, jogszabályi, személyzeti, intézményi döntéseket, miközben csak egy részük rendelkezik az egyetem működését érintő szakértelemmel, és a válaszadók nyilatkozatai alapján nem mindegyikük tartozik a kiváló egyetemi oktatók közé. Egyes dékánok és rektorok úgy vélik, a döntések tanácson belüli jóváhagyása növeli azok legitimitását és emeli a javaslatok színvonalát. A krízishelyzetekben (például az akkreditáció elvesztése) vagy pénzügyi problémák kezelésekor viszont feleslegesen meghosszabbíthatja a kezelés folyamatát. Azok a tanácsok, amelyek tagjai főleg a saját munkahelyük érdekeit állítják előtérbe, szintén késleltethetik az iskola egészre vonatkozó javaslatok intézését, még akkor is, ha azok nem népszerűek a munkatársak körében, ilyenek például a hasonló irányultságú munkahelyek összevonása, interdiszciplináris oktatási, kutatási vagy művészeti tevékenységek indítása, vagy adminisztratív és operatív tevékenységek központosítása és hatékonyabbá tétele. A felsőoktatási intézmények és karok nagyobb fokú integrációját viszont – néhány tanácstag kivételével – több dékán, tanszék- és intézetvezető sem támogatja, inkább az általuk vezetett egyes részek önálló irányítását részesítik előnyben.

Az egyetemi tanácsi választásokon a tudományos közösség csak egy része vesz részt. A diákok körében a választási részvétel sokkal kisebb mint az alkalmazottaknál, akik nagyrészre részt vesz azon. Az adatok azonban azt mutatják, hogy a rövidebb felsőoktatási intézményben szerzett gyakorlattal rendelkező alkalmazottak sokkal ritkábban vesznek részt a választásokon, és ritkábban is vannak megválasztva. Az állami felsőoktatási intézmények tanácsaiban a hallgatók közül túlreprezentáltak a doktoranduszok, akik ugyanakkor közelebb állnak a kezdő egyetemi oktatók problémáihoz, mint az alap- és mesterképzés hallgatóinak problémáihoz. Az akadémiai szenátusok aránytalan összetétele problémát jelenthet, mivel sem a felsőoktatási intézmény vezetői, sem a tanácstagok nem gyűjtik szisztematikusan az adatokat a tudományos közösség minden csoportjának igényeiről.

A kérdőíves felmérés eredményei azt mutatják, hogy az iskola működésében szerepet nem vállaló diákok távolmaradásának leggyakoribb oka, hogy kevés információt kapnak arra nézve, hogyan tudnának bekapcsolódni a folyamatba, illetve a tanácsokban dolgozó képviselők munkáját illetőleg is tájékozatlanok. A diákok egy részénél pedig az iskolában zajló események iránti érdeklődés hiányáról van szó. Az oktatók esetében az iskola vezetésétől való távolmaradás okát főleg a számos más teendővel, vagy az iskola vezetőségének esetleges bosszújától való félelemmel magyarázták, ha esetleg valamivel kapcsolatban kritikát fogalmaznának meg., Ez a félelem főleg a kezdő oktatók esetében volt jellemző, akik 15 évnél rövidebb ideje dolgoznak az intézményben, illetve a dokdoranduszokra is vonatkozik. Mindkét csoport válaszadói a felsőoktatási intézményt egy hierarchikus kapcsolatokra épült szervezetnek látják, ez ellentétben áll a magán felsőoktatási intézmények diákjainak nyilatkozataival. Ők a vezetőség iránti kritika megfogalmazásával kapcsolatos félelmet jelentősen kisebb mértékben említették.

A tanácsokban a szavazatok legalább harmada a hallgatóké, ezzel számos kérdés eldöntésében részt vehetnek, amelyek évekre előre befolyásolhatják az iskola sorsát. A felmérés eredményei alapján viszont ezek a területek a hallgatók számára távolinak tűnnek. Ezzel ellentétben a tanszékek és intézetek szintjén, ahol a tantárgyakkal és oktatókkal kapcsolatos konkrét problémák megjelennek, nem tapasztalható a hallgatók szisztematikus bevonása azok kezelésébe. A tanárok által nyújtott oktatás minőségének értékelésére készült kérdőívek, amelyeket a hallgatóknak a felsőoktatási intézményekről szóló törvény értelmében joga van évente egyszer kitölteni, nem tűnik olyan eszköznek, amely ezt a problémát ténylegesen kezelné.

A felsőoktatási intézmények pedagógiai, tudományos és művészeti működése terén a minőségemelés ösztönzése a felsőoktatási intézményben és a karokon lévő tudományos és művészeti tanácsok kezében van. Az adatok azonban arra utalnak, hogy a tudományos tanácsoknak csak egy részében vannak olyan tudósok, akik nemzetközi viszonylatban, ill. Szlovákián belül a helyileg specifikus társadalomtudományi és humán területeken átlagon felüli teljesítményt nyújtanak. A tanulmányi programok, valamint a kutatási és a művészeti területek sokfélesége mellett úgy tűnik, hogy a tudományos tanácsok hajlamosak gyakran csak kvantitatív és általános mutatókra támaszkodni a szakmai előmenetel és a tanulmányi programok értékelésekor. Ennek az a következménye, hogy nem mindig tudják az adott program vagy személy munkáját az adott szakterület aktuális standardjai alapján értékelni.

A tanácsok munkája a magán- és a közszolgálati felsőoktatási intézményekben sokkal inkább konzultációs jellegű, mint az állami felsőoktatási intézményekben, ami azonban az adatok szerint nem jelent problémát a tanács tagjai számára. Mi több, a kérdőíves felmérés azt mutatja, hogy bár a legritkábban a magánegyetemek hallgatói vesznek részt a választáson, mégis ők elégedettek leginkább az oktatásukkal. A magán felsőoktatási intézményekben a hallgatóknak az egyetemi tanácson kívül is lehetőségük van a tanulmányaik befolyásolására. A magán felsőoktatási intézményekben vezetési vonalak sokkal egyértelműbbek. A felsőoktatási intézmény tulajdonosa dönt a rektorokról és dékánokról, ő foglalkozik az üzemeltetési kérdésekkel, ezáltal leveszi a terhet az akadémiai tisztviselők válláról, akik ezáltal szabadabb kezet kapnak az felsőoktatási intézmény akadémiai területeinek fejlesztésére, mint az állami felsőoktatási intézményekben dolgozó kollégáik.

Az Értelmet nyer kvantitatív és kvalitatív adatainak részletesebb elemzését a következő szakaszok tárgyalják:

A rektorok kiválasztása és jogkörei

A rektorok feladatai az állami felsőoktatási intézményekben rendkívül szerteágazóak, és a rendszer beállításai sem mindig támogatóak

A dékán feladatai és a kar pozíciója a felsőoktatási intézményen belül

A karokban mint a felsőoktatási intézmény alapegységeiben rejlő potenciál kihasználatlan, ha azok egymástól elszigetelt egységekként működnek

Az egyetemi tanács alkalmazotti tagjainak megválasztása

A felsőoktatási önkormányzatokban az idősebb egyetemi oktatók a legaktívabbak

Az egyetemi tanács alkalmazotti tagjainak jellemzése

A tanácsok szabályozása nem biztosítja a tanácstagok szakmaiságát, sem a teljes iskola javát szolgáló döntéshozatalt

Az egyetemi tanács kapcsolata a felsőoktatási intézmény ügyvezetőségével

A vezetőség és a tanácsok közötti kapcsolatot a felsőoktatásról szóló törvény, az állami felsőoktatási intézményekben pedig azok belső szabályzata is bonyolítja

A hallgatók képviselete az egyetemi tanácsokban

A hallgatók egyetemi tanácsokban lévő jelentős aránya nem biztosítja, hogy a hallgatók érdemben részt vegyenek a döntéshozatalban

A hallgatók felsőoktatási intézmény vezetéstől való távolmaradásának tényezői

A hallgatók felsőoktatási intézmények irányításán való részvétele az információ- és időhiány, valamint az oktatók és az iskola vezetőségének bosszújától való félelem miatt alacsony

A tudományos tanácsok jellemzői

A tudományos tanácsok nagy hatáskörrel bírnak, míg a feladataik felsőoktatási intézményenként különbözőek

Zárszó

Az állami felsőoktatási intézmények vezetésének rendszere aránylag összetett. Ennek ellenére vertikális vonalon hiányzik a karok és a rektor közvetlen összekapcsolása. Ez az adminisztratív és a működési tevékenységekben is megmutatkozik. A horizontális vonalon problémát jelent a javaslatok ügyvezetéshez jogkörébe tartozó előterjesztésének és azok egyetemi tanács általi elfogadásának elkülönítése. A tanácsok munkájában a hallgatók és az oktatók csak egy része vesz részt. A fiatalabb egyetemi oktatók korlátozott bekapcsolódása az egyetem irányításába csökkentheti a felsőoktatási intézmény fejlődési dinamikáját. Az, hogy a hallgatók szélesebb köre nem vesz részt a tanulmányaikat befolyásoló döntéshozatalban, összefügghet azzal, hogy a felsőoktatási intézmények viszonylag rosszul teljesítenek a hallgatók aktív, a környezetükben jelentkező problémák megoldására képes állampolgárokká való nevelése terén. A tudományos tanácsokkal kapcsolatban több olyan probléma is felmerül, amely korlátozhatja az oktatás és az alkotótevékenység szintjének emelését célzó szerepüket. A magán- és a közszolgálati felsőoktatási intézményekben az vezetési vonalak egyszerűbbek. A magánegyetemek hallgatói nyilván több lehetőséggel rendelkeznek a tanulmányaik befolyásolását illetően, és elégedettebbek az iskolával. A szlovák felsőoktatási rendszer nagyobb részét képző állami felsőoktatási intézmények vezetése számos kevéssé hatékony elemet mutat. Ez csökkenti az optimális feltételek megteremtését a tanulmányi és az akadémiai munkához egyaránt. A felsőoktatási intézmények egyes részeinek relatív bezártsága nem járul hozzá az oktatás és az alkotótevékenység minőségének emeléséhez, ez csökkenti az interdiszciplinaritás, valamint a hallgatók teljes körű képzésének és a bonyolult jelenségek megismerésének lehetőségeit. Több felsőoktatási intézmény alacsony szintű belső integrációja szintén csökkentheti az emberi, tárgyi és pénzügyi erőforrások hatékony felhasználását az intézmény operatív és adminisztratív tevékenységei terén. Ezek a források később hiányoznak az oktatási és alkotótevékenységeket támogató tevékenységek minőségének emelése, de felsőoktatási intézmény mint szervezet szempontjából is. Más szóval, hiányoznak a felsőoktatási intézmény működésének javítása során.